A Magyarországi Baptista Egyház hitelvi állásfoglalása a Szentlélekbe merítésről, a Szentlélekkel való beteljesedésről, a nyelveken szólásról, a gyógyításról és az ördögűzésről

1. Amit a Biblia alapján vallunk

   1. A Szentlélek-keresztség (a Szentlélekbe merítés)

      Egészen a közelmúltig közösségünk szóhasználatában, és ebből következően hitvallásunkban sem szerepelt. Mivel az utóbbi az újszerű vallási mozgalmak ismételten élnek vele, meg kell fogalmaznunk, hogy mit mond erről a Biblia.

      1. A Bibliában hét olyan igehely van, amely alapjául szolgálhat e kifejezésnek. Ebből öt előremutat arra, ami pünkösdkor bekövetkezett, a Szentlélek eljövetelére (Mt 3:11; Mk 1:7,8; Lk 3:16; Jn 1:33; ApCs 1:4,5), egy pedig – a Kornéliusz házánál történtek magyarázatakor – visszautal a Jézus Krisztus tanítványai által átélt pünkösdi eseményre (ApCs 11:15-17). Végül az 1Kor 12:1:3 szól a pünkösd óta minden hívőt szükségszerűen érintő lelki történésről. E történés a Jézus Krisztust hittel elfogadó ember életében, a megtéréstől, az újjászületéstől el nem választhatóan bekövetkező egyszeri esemény (ApCs 10:44-46, 8 :14–17)*, amely által Öt a Szentlélek a gyülekezetbe, a Krisztus-testbe tagolja (IKor 12: 13). Ha a Szentlélek-keresztség szót egyáltalán használni akarjuk, akkor azt biblikusan csak így tehetjük.

         * Ha valaki – sajnálatos módon – emberi tévedés vagy megtévesztés folytán megtéretlenül részesül a bemerítésben, akkor Isten kegyelméből megtörténhet az, hogy az Ige egy későbbi időben megragadja, amikor is a vízbe merítéstől időben elkülönülve megy végbe a Szentlélekbe merítése, az ugyancsak ekkor bekövetkező megtéréstől és újjászületéstől el nem választhatóan.

      2. A Szentlélek-keresztséggel (a Szentlélekbe merítéssel) minden megtért és újjászületett emberben lakozást vesz él Szentlélek (Jn 7:38,39, 14:15-17; Róm 13:9-11, 1Kor 3:16, 17, 6:19; Un 3:24), a fiúság Lelke. Minden hívő e Lélek által vallja Urának Krisztust (IKor 12 :3b) és járulhat Istenhez, mint Atyjához (Róm 8:14-16; Gal 4:6-7). Isten gyermekei a Szentlélek által kapnak kegyelmi ajándékokat (IKor 12 :4-11), és lesznek képessé arra, hogy megteremjék a Lélek gyümölcsét (Gal 5:22 kk). – E mozzanatot jelzik az olyan kifejezések is, mint „venni, megkapni a Lelket, a Lélek ajándékát” (ApCs 2:38, 8:17, 10:47), „megitattatni, elpecsételtetni Lélekkel”, „zálogul kapni a Lelket” (lKor 12 :12b; 2Kor 1 :22, 5:5).

   2. A Szentlélekkel való beteljesedés

      A Biblia a hívő embernek a Szentlélekkel való kapcsolatformáiról árnyaltan szól. Ez az árnyaltság az újabb vallási mozgalmak szóhasználatában a „Szentlélekkel való beteljesedés” fogalmában összemosódik. Ezért szükséges a Biblia alapján a lehetséges tisztázás.

      1. A Szentírás beszél hittel és Szentlélekkel teljes emberekről (ApCs 6:3,5,8, 11:24). A reájuk jellemző Szentlélekkel teljes életre – Isten parancsa szerint (Ef 5:18-21) – folyamatos megújulással mindnyájunknak törekednünk kell. Ennek elérésére kell buzdítani a gyülekezet ma még hitben alvó, lelkiismeretükben megalkuvó és a misszióban közömbös tagjait.

      2. A Szentlélekkel való beteljesedés kifejezéssel illeti a Biblia azt az alkalmi és ismétlődő beteljesedést is, amellyel Isten a neki engedelmeskedő hívőt valamilyen meghatározott szolgálatra. különleges feladat elvégzésére, vagy bizonyságtevő tanúskodásra indítja, esetleg próba elhordozására képesíti úgy, hogy az ezekhez szükséges erőtöbblettel felruházza (ApCs 4:8, :11-3,4, 5:32b, 7:54,55, 9:17,18, 13:8-10).

      3. A Szentlélekkel való beteljesedés az Isten jelenlétének és áldásainak az egész gyülekezetet együttesen érintő megtapasztalásában is teljesedhet (ApCs 2:4,33,4:31,13:52).

      4. A Biblia óvatosságra inti a hívőket, nehogy többre vágyásuk során vigyázatlanul „más lelket” fogadjanak be (2Korl1:4).

      5. A Szentírással összhangban fájdalmas tapasztalatunk az, hogy zavar támadhat a hívőnek a Szentlélekkel való kapcsolatában, sőt e közösség megszűnése is bekövetkezhet az ember életében (Ef 4:30; IThes 5:19).

   3. A nyelveken szólás

      A kegyelmi ajándékok közül legtöbbet emlegetett, és a Szentírástól függetlenült értékelések és használat miatt leginkább félreértett nyelveken szólásról a Biblia tanításának summája a következő:

      A Szentlélektől való nyelveken szólás az imádság egyik formája, amellyel az ember Istenhez szól (IKor 14:2a), önmagát építve (IKor 14:4a). Pál apostol szerint ez a legkevésbé közhasznú kegyelmi ajándék (12:31,14:1,4,39), amelyet – a többi ajándékhoz hasonlóan – Isten annak ad, akinek akar és akkor ad, amikor neki tetszik (IKor 7:7b,12:11). A nyelveken szólás önépítő jellege, továbbá a helytelen használata során tapasztalt számos visszaélés, valamint közösségmegosztó és esetleges botránkoztató hatása (IKor 14:23) óvatosságra int. Pál apostol tanítását (IKor 14:17,27) követve, igeszerű használatát nem akadályozzuk (IKor 14:19a,39b,40), de ragaszkodunk ahhoz, hogy ha nincs magyarázó, a nyelveken szóló hallgasson a gyülekezetben (IKor 14:28; lásd még IThess 5:19-22).

   4. A gyógyítás

      A szenvedés, a betegség gyűlöletes a boldogságra vágyó embernek, ezért különösen fogékony az isteni boldogság-ígéreteket félreértő, és azokat azonnali szabadulást kínálva – rövidre záró új vallási mozgalmak iránt. Ezek tanításával és gyakorlatával szemben Isten Igéjének tanítását kell alázatosan elfogadnunk.

      1. Isten hatalmas és kész arra, hogy gyógyítson (2Móz 15:26b; Zsolt 1O3:3b; ApCs 10:38), akár a hozzá hittel forduló beteg kérésére (Mt 8:2), akár mások hitből fakadó közbenjárására (Mt 8:5-13), akár a hit és a közvetlen kérés hiányában is (ApCs 3:3-7). Isten gyógyító műve orvosi közreműködéssel, gyógyszer felhasználásával (És 38:21; 1Tim 5:23) vagy anélkül is megvalósulhat, olykor nevének megdicsőítésére a betegek kérésére elmondott imádságot meghallgatva (Jk 5:16b), máskor a gyógyítások kegyelmi ajándékának felhasználásával is (IKor 12:9,28). Ám a hívő alázattal azt is elfogadja, ha Isten nem gyógyítja meg (Mk 14:36), de megadja a betegség elhordozásához szükséges erőt (Fil 4:13).

      2. Minden nyomorúság – így a betegség ősoka is – a bűn. Ezen belül olykor egy-egy betegség közvetlen oka is lehet egy adott bűn (IKor 11:30; Jk 5:15), többnyire azonban ez nem áll (Jn 9:3). Ha a betegség mögött a bűn egyértelműen felismerhető, az attól való megszabadulás elősegítése az elsődleges cél, függetlenül attól, hogy kísérőjelenségként bekövetkezik-e a testi gyógyulás (Lk 5:20-24).

      3. A Bibliából megismert apostoli gyakorlat nem igazolja a gyógyító összejövetelek meghirdetését. A Szentírás alapján a gyógyítások kegyelmi ajándékáról akkor beszélhetünk, ha a gyógyító által Isten alkalmi indításából kezdeményezett minden gyógyítás bizonyíthatóan meggyógyítja a beteget.

   5. Az ördögűzés

      Már az Újszövetség tudósít minket az Úr Jézus és a tanítványok által gyakorolt ördögűzés mellett, annak elmarasztalható gyakorlatáról is (ApCs 19:13). Később a torzulás még inkább elhatalmasodott, emiatt a III-IV. századtó1 a római egyház, a püspökök által ellenőrzött szolgálattevőkkel és szigorúan körülírt cselekményként – szentelményként – gyakorolja. Napjainkban egyes vallási mozgalmak istentiszteleti gyakorlatának meghatározó részeként kelt bizonytalanságot több testvérünkben is az, amit ördögűzésnek neveznek. E dologban is kell, hogy a Biblián tájékozódjunk.

      1. A sátánnak az a célja, hogy a tisztátalan lelkek által megkötözve hatalmában tartsa, különféle testi, lelki betegségekkel gyötörje és végső soron elpusztítsa az embereket. Az Úr Jézus azért jelent meg, hogy az ördög munkáit lerontsa (IJn 3:8). Földönjárta idején számtalan tisztátalan lelket kiűzött (Mt 4:24,8:16), erre tanítványainak is megbízást és hatalmat adott (Mt 10:1,2; ApCs 5:12-16,8:7,16:16-18,19:12). Jézus Krisztus golgotai áldozatával végleg megtörte a Sátánnak és démonainak uralmát (Kol 2:13-15). Még megmaradt hatalmukkal sokat árthatnak, de Istennek alávetetten részük a rettegés (Jk 2:19). Nincs többé hatalmuk azok felett, akik a bűn rabszolgaságából a kegyelem elfogadása következtében megszabadultak Krisztus által (Jn 8:32-36; Kol 1:13), mert az Úr Jézus győzelme alapján ellenállhatnak az ördögnek (Jk 4:7; Ef 6:12,13; 1Pt 5:8,9).

      2. Az Úr Jézus hatalmat adott övéinek arra, hogy a „gonoszság lelkei” és megnyilvánulásaik ellen hadakozzanak (Ef 6:10-12). Az olyan esetekben, amikor az evangéliumhirdetés nyomán nem következik be a sátáni befolyásoltságból való szabadulás (2Tim 2:25,26), akkor a megkötözöttekért való imádkozás és böjt mellett (Mt 17:21) a lelki fegyverzet minden eszközével (Ef 6:13-17), a céltudatos és kitartó lelki gondozás formájában megvalósuló ördögűzéshez kell folyamodni, Ez nem feltétlenül nyilvánosságot igénylő drámai cselekményekben valósul meg, hanem józanul. Úgy, hogy Szentlélekkel fölkent és a gyülekezet által ilyennek elismert és megbízott emberek az Úr Jézus segítségét kérve személyre szabottan közlik a megkötözöttel Isten Igéjét, hogy megszabadulhasson a gonosztól.

2. Amit kívánatosnak tartunk

   1. Nem mondhatjuk magunkról, hogy már elértük volna a teljességet, ezért kívánatosnak tartjuk az egyéni és a közösségi megújulást. A Szentlélek világosságában önmagunkat megvizsgálva törekednünk kell az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolat elmélyítésére. Kívánatos a gyülekezeti tagok Szentlélekkel való beteljesedése Isten Igéjének hűséges tanulmányozása, és a hitből fakadó imádság gyakorlása által. Önmagunkat odaszánva (Róm 12:1,2), a lélekmentésben és a misszióban nagyobb hűséget kell tanúsítanunk, Fordítsunk nagyobb gondot a lelkek megvizsgálására (lJn 4:1), hogy tiszta tanításon növekedhessünk az üdvösségre.

   2. Igen fontos, hogy 1Kor 14:40 jegyében az istentisztelet időről időre szükséges megújulásának folyamatában, a gyülekezet egyetértésével kialakított módon, a Szentlélek vezetésére figyelve, az újszövetségi gyülekezet gyakorlatát követve kapjon teret az istentiszteletben – többek között – az Úr Jézus Krisztus magasztalása énekkel és imádsággal (Ef 5:18-21; Fil 4:4-7; 1Pt 1:6-9).

   3. Mivel nem tehetjük, hogy ne mondjuk el azt, amit láttunk és hallottunk (ApCs 4:20), az 1Kor 14:29 értelemszerű alkalmazásával kapjon több teret istentiszteleteinken a másokat építő (lKor 14:12b), értelmes (lKor 14:19a) és megszentelt élettel hitelesített bizonyságtétel.

   4. Szorgalmaznunk kell Isten kegyelmi ajándékainak felgerjesztését (2Tim 1:6,7) és egymást építő, rendeltetésszerű használatát (Róm 12:1-8; Ef 4:11-16; 1Pt 4:10,11), valamint a hivők egyetemes papságának gyakorlati érvényesítését (lPt 2:9; Kol 3:15,16) és ezáltal az imaházi istentisztelet több szolgálattevőre építő, elevenné és változatossá formálását. Nem maradhat el az „okos istentisztelet” gyakorlása sem (Róm 12:1; Jk 1 :27).

   5. Az egymás terhének hordozása által (Gal 6:2) tegyük rendszeressé a betegekért való imádkozást mind az istentisztelet keretében, mind pedig betegágyuk mellett, s külön kérésükre a presbiterek (vének) kézrátételével is (Jk 5:14).

3. Amitől elhatároljuk magunkat

   1. A Szentlélekbe való bemerítés dolgában, az Ige alapján nem fogadjuk el annak a megtéréstől és az újjászületéstől elkülönülő, „második áldásként” emlegetett értelmezését, és azt, hogy e történést egyedül a nyelveken szólás hitelesíti.

   2. A Szentlélekkel való beteljesedés esetében az írás tanítja, hogy azt elősegítheti a hívő imádsága és Isten iránti engedelmessége, de nem fogadjuk el, hogy az ember a Szentlélekkel öncélúan rendelkezve, maga dönthetné el az egyébként kívánatos (Ef 5:13) beteljesedés idejét, mértékét és módját, s hogy ennek megtörténtét a nyelveken szólás jelezné igazán.

   3. A nyelveken szólással kapcsolatban, a Bibliát tanulmányozva nem látjuk megalapozottnak, hogy

      1. az az üdvösségnek, vagy a szentség magasabb fokának szükségszerű jele lenne; vagy azt, hogy

      2. „tusakodnunk” kellene érette.

   4. A gyógyítással összefüggésben a Szentírás alapján elhatároljuk magunkat

      1. attól a tévhittől, hogy Krisztus kereszthalálának szükségszerű következménye minden igazán hívő testi gyógyulása;

      2. az Úr Jézus nevének varázsszószerű használatától;

      3. az előre meghirdetett, a látványosságra törekvő és/vagy a hanyattesést kiváltó gyógyító összejövetelektől;

      4. a halott-támasztási kísérletezgetésektől.

   5. Az ördögűzéssel kapcsolatban a Biblia óv a könnyelműségtől. Nem tudjuk elfogadni az előre meghirdetett, látványosságra törekvő és/vagy a hanyattesést kiváltó ördögűző szertartást.

   6. Az istentiszteleti gyakorlatban bibliátlannak tartjuk

      1. az Újszövetségi gyülekezetek gyakorlatától idegen extatikus, önkívületi állapotot gerjesztő vagy azzal összefüggő, az istentisztelethez nem méltó megnyilatkozásokat (pl. a harsogó, felkorbácsoló ritmusú zenélést, az Úr házához és népéhez nem illő testmozgást stb.);

      2. az isteni elhívás és a gyülekezet megbízása (ApCs 13:1-3) nélküli személyek által gyakorolt kézrátételt, egyáltalán az „elhirtelenkedett” kézrátételt.

*A fenti irat mindhárom fejezetét a Magyarországi Baptista Egyház Rendkívüli Szövetségi Közgyűlése 1994. június 11-én elfogadta, és a bennük foglaltakhoz való igazodást a közösséghez tartozás feltételeként kihirdette.

Nyilatkozat

1. A Szentlélek-keresztségről, a Szentlélekkel való beteljesedésről, a nyelveken szólásról, a gyógyításról és az ördögűzésről szóló hitelvi állásfoglalást, valamint az ehhez tartozó – magatartást is meghatározó – két további fejezetet a Magyarországi Baptista Egyház rendkívüli közgyűlése elfogadta.

2. Elhatároztuk e hitelvi állásfoglalás kihirdetését, közzétételét a Békehírnökben azzal, hogy ez a mi magyarországi baptista közösségünk jelenlegi hitbeli látása. Kérjük, hogy ezt minden lelkipásztor, tanító és egyéb szolgálattevő, valamint minden gyülekezet és gyülekezeti tag a Szentírás alapján komolyan tanulmányozva tegye magáévá, és hitbeli gyakorlatában is ehhez tartsa magát.

3. Szeretettel kérjük azokat a lelkipásztorokat, tanítókat és gyülekezeti tagokat, akik eddig a hitelvi állásfoglalásban foglaltaktól lényegesen eltérő módon értették, tanították vagy gyakorolták a Szentlélek személyéről és munkájáról elfogadott és közzétett, imádságban fogant felismeréseket, hogy – közösségünk lelki egységéért és a Szentírás tanulmányozása alapján – fogadják el azokat Szentlélektől való útmutatásként.

   Ha azonban ezt nem tudják megtenni, szeretettel kérjük, válasszanak maguknak olyan közösséget, amelyikben saját elképzelésük szerint gyakorolhatják hitéletüket!

4. A közgyűlés megbízza a missziókerületi tanácsokat és az országos misszióbizottságot, hogy kísérje figyelemmel közösségünk gyülekezeteit és – a gyülekezetek önállóságának tiszteletben tartása mellett – kezdeményezzen beszélgetést, békességes, de határozott elrendezést azokkal a lelkipásztorokkal, valamint gyülekezetekkel és azok tagjaival, akik a most közzétett hitelvi állásfoglalástól lényegesen eltérnek a tanítás és a hitbeli gyakorlat terén.

Budapest, 1994, június 11.