Károly György Tamás

Főbb részek az oldalon

Kik a baptisták?

Baptizmus

A baptizmus a XVI. századi reformáció népi irányzatát képviselő anabaptisták tanításait felelevenítő és megújító vallási irányzat. Magyarországon a miénk az egyik legrégebbi, A XIX. század közepétől terjedő kisegyházi közösség, melyet társadalmi súlya, lélekszáma a nagy történelmi egyházakhoz közelít.

Hitünk alapja kizárólagosan a Biblia (sola scriptura – egyedül az írás).

Vallásunk szerint Isten minden bűnösnek felkínálja a Jézus Krisztus által szerzett megváltást, így az ember maga dönthet arról, hogy ezt elfogadja vagy elutasítja. Valljuk a Szentháromságot. A hívő keresztsége bemerítés által történik. Úrvacsorában csak a bemerített tagok részesülhetnek.

A többi egyházzal és a világiakkal jó kapcsolatokat ápolunk, toleránsak vagyunk, tiszteljük a lelkiismereti és vallásszabadságot. Elutasítjuk a népegyház és az államegyház intézményét. Létszámunk a mai Magyarországon kb. 20 ezer fő, világszerte 50 és 100 millió közé tehető.
Gyülekezeteink egymástól és központi irányítástól függetlenek, azonban egyesülethez, vagy szövetséghez hasonlóan egységes szervezetekbe tömörülnek, amelyek megkönnyítik a társadalmi és állami szervekkel való kapcsolattartást is. Magyarországon a legnagyobb baptista tömörülés a Magyarországi Baptista Egyház (technikai száma: 0286).

Baptista Szeretetszolgálat

A Baptista Szeretetszolgálat (kiemelten közhasznú alapítvány) Magyarországon és világszerte is komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy a segítségre szoruló emberek kapjanak is segítséget. Elsőként megy a szervezet szinte minden katasztrófa helyszínére (pl. cunami), vagy a cipősdoboz akcióval segít gyerekek számára boldogabbá tenni a karácsonyt.

Támogatás átutalással

KDB Bank 13555555-55555555-55555555 IBAN: HU 32 – Swift: KODBHUHB
OTP Bank 11736082-20054403-00000000 IBAN: HU 68 – Swift: OTPVHUHB
(OTP 2480 Gárdony, Szabadság u. 18.)

Bankszámlákhoz tartozó név és cím:

Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány
2481 Velence, Szabolcsi út 3.

Adószám: 18485529-1-07 (az 1%-ot is érdemes nekik adni!)

Ajánlott irodalom

Hitvallások (Baptista Hitvallás)

Szerk. Győri Kornél: A Magyarországi Baptista Egyház alapokmányai.
Budapest, Interpress, 1974, 234 p.

Dudek János:: A magyar baptisták szervezete és hitvallása
Budapest, Stephaneum Ny., 1907, 138 p.

Szerk. Somogyi Barnabás: Egyháztörténeti és hitépítő írások.
Budapest, Magyarországi Baptista Egyház, 1988, 95 p.

Szerk. Somogyi Barnabás: Emlékkönyv a Baptista Teológiai Szeminárium alapításának 75. évfordulójára.
Budapest, Magyarországi Baptista Egyház, 1981, 224 p.

Nyisztor Zoltán: Baptisták
Budapest, Szent István Társulat, 1927, 32 p.

Udvarnoki Béla: Kik a baptisták?
Újvidék (Novi Sad), Magyar Baptista Kiadó – Jugoszláviai Baptisták Szövetsége, 1972, 63 p.

További információk

Oldalsáv

2012. február 4., szombat
Csenge, Ráhel napja

önéletrajzom letöltése