Károly György Tamás

Főbb részek az oldalon

Hitemről

Meggyőződésem

Baptista vagyok. Ez nem az egyedül üdvözítő egyház, de én itt találkoztam Jézus Krisztussal. Sokszor meglátogatom más gyülekezetek istentiszteleti alkalmait is.
Nyitott vagyok, de nem mindennel értek egyet. Nem akarok meggyőzni hit kérdésében senkit, azonban akit érdekel az én nézetem, annak szívesen beszélek róla.

Hátterem

Vegyes zsidó–keresztény gyökerekkel rendelkezem. Gyermekkoromban nem vallásos nevelést kaptam, mert szüleim nem voltak gyakorló hívők. Édesapám és édesanyám gondolkodó és érdeklődő személyisége nagy hatással volt rám is. Tizenévesen a romániai forradalom hatására elkezdtem gondolkodni a világ nagy dolgain. Évek alatt rájöttem, ebben a világban nem érdemes élni, ha az ember egyedül van. Meg kellett teremtenem azt az értékrendet és világlátást, amely alapján ki tudom választani a helyemet. A budapesti Nap utcában lettem baptistává 1998 pünkösdjén, ahol baptista szokás szerint, kérésemre teljes alámerítéssel megkeresztelt akkori lelkipásztorom, Révész Árpád.

Közösségem

Londoni tartózkodásom során a Chadwell Heath Baptist Church (CHBC) szolgált lelki otthonomul. Öröm volt megbizonyosodni arról, hogy Isten népe valóban nemzetközi és határok nélküli. Mióta hazajöttem, még nem találtam meg a közösségem.

További információk

Oldalsáv

2010. július 31., szombat
Oszkár napja

önéletrajzom letöltése