2009. július 6, hétfő, szerző: kgyt Szeretet
Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem,
mert akkor van rá nagy szükségem.
kínai közmondás
Akkor szeress, amikor legkevésbé érdemlem,
mert akkor van rá nagy szükségem.
kínai közmondás
Pál levele a rómaiakhoz 8,6-7
A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.
Ne örülj bajomnak, ellenségem, mert ha elesem is, fölkelek, ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom.
Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok! (Máté 24:42)
1János 4,18
„A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben.”
Nos, most ezt tanulom. Szeretek-e igazán. …vagy csak színlelem? Az van, hogy vallanom kell… Hát nem tökéletes bennem a szeretet. Bizony vannak félelmeim. Nem, most nem azt mondom, hogy félek. Pontosan azt mondom, amit írok: vannak félelmeim. Persze ezt lehet úgy is érteni, hogy félek… Lényegében talán igaz is. A lényeges különbség talán az a két megfogalmazás között, hogy a létemnek nem mozgatója a félelem és nem is hat a mindennapjaimra. Ennek ellenére be kell vallanom mégiscsak, hogy félek.
Félek attól, hogy nem tudok az lenni, akinek lennem kell. Attól nem félek, hogy megállom-e a helyemet a munkában, vagy a mindennapi kihívásokban, inkább az okoz zavart bennem, hogy tudok-e jó embertársa lenni azoknak, akiknek szüksége van rám. Tudok-e jó férj, apa, barát, szomszéd, munkatárs, haver, vagy mittoménmi lenni… Ez nagyon nehéz… és sokszor elszúrom.
Tökéletes tudom, hogy nem leszek, mert csakis Isten tökéletes. Mit tehetek? A szeretőizmaimat meg kell edzeni! Van edzéstervem is… Attól akarok tanulni, aki tökéletesen szeret. Éppen ezért erősítek az életmódomban a szeretet gyakorlásában, az imában és böjtben. Új szokásokat akarok felvenni, pl. minden hónapban böjtnapokat nevezek ki, többet akarok tenni az emberekért… Áldás akarok lenni a környezetem számára. Azt akarom, hogy mások is érezzék ennek az értelmét, és ezért nagyon jól akarom csinálni.
Copyright © 1993–2010. Károly György Tamás.
All rights reserved – minden jog fenntartva.
Powered by: WordPress
Ez az oldal személyes és szakmai weboldalként egyaránt rólam szól. Blogomban vegyesen írok családomról, fejlesztéseimről, vagy reagálok a világ történéseire. Vegyesen szubjektív és objektív tartalmakkal azon látogatóimhoz szólok, akiket érdekel, hogy mi van velem…
Enjoy what you have to do. – Szeretlek Mártika!
Twitteren és Facebookon is megtalálható vagyok.