Károly György Tamás

Főbb részek az oldalon

„hit” kategória bejegyzései

2010. március 1, hétfő, szerző: kgyt Választások

Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint emberben bízni. Jobb az Úrnál keresni oltalmat, mint előkelő emberekben bízni.
118. zsoltár 8-9

Olyan lesz Jákób maradéka a többi nép között, mint az Úrtól jövő harmat, mint a fűre hulló zápor, mert nem emberben reménykedik, nem emberekben bízik.
Mikeás 5:7

2010. február 28, vasárnap, szerző: kgyt Purim

Jó étvágyat és jó piálást azoknak, akik ünnepelnek. (Azért mértékkel!)
Vesszen Hámán! Éljen Mordekáj!

2010. január 30, szombat, szerző: kgyt A fák újéve

Ma van a fák újéve, vagyis a tu bisvát…

2010. január 25, hétfő, szerző: kgyt Jób…

Ő pedig énekben mondja el az embereknek: Vétkeztem, mert görbévé tettem az egyenest, de Isten nem eszerint fizetett meg nekem. Megváltott engem, hogy ne jussak a sírba, és életem a világosságban gyönyörködjék.
Jób 33,27-28

2009. június 30, kedd, szerző: kgyt Test – lélek

Pál levele a rómaiakhoz 8,6-7
A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség, minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.

2009. május 6, szerda, szerző: kgyt Soul & Gospel ’09

További információk

Oldalsáv

2010. március 11., csütörtök
Szilárd napja

önéletrajzom letöltése